Az első érem - Varga Katalin bronzot hozott Poznanból

Az NKM Szeged VE válogatott versenyzője, Varga Katalin a Poznanban rendezett para kajak-kenu Európa-bajnokságon a harmadik helyen végzett a KL2 kategória döntőjében!!! Csamangó Attila tanítványa pályafutása első érmét szerezte világversenyen!

Az első érem - Varga Katalin bronzot hozott Poznanból

- Varga Katalin a dobogón, meg tudnád szokni ezt érzést?
- Meg bizony, az aranyérmes és ezüstérmes brit lányok is azt mondták az ceremónia után, hogy remélik, találkozunk még a dobogón.
- Ez az első érmed világversenyről!
- Ez a bronzérem nagyon különös a szívemnek és egyben nagyon motivál, hogy a szegedi világbajnokságon is jól szerepeljek. A vb-t szem előtt tartva edzettünk az elmúlt hónapokban, az igazán kemény munka még előttünk áll, de már nagyon várom. Azt is eldöntöttem, hogy az előttünk álló időszakban hétfőtől szombatig kizárólag a felkészülés lehet a fókuszban, csak vasárnaponként megyek haza.
- Két brit versenyző mögött értél célba a harmadik helyen, belülről hogyan élted meg a döntőt?
- Az előző naphoz képest teljesen más széljárásban rendezték meg a futamot, nehezen kezelhető hátszelünk volt, ez viszont kedvezett nekem. A hazai időjárási viszonyoknak köszönhetően könnyen tudtam hozzá alkalmazkodni, ebből a szempontból szerencsés voltam.
- Ezt a bronzérmet nem a Fortuna adta a kezedbe, sokat dolgoztatok érte!
- Ez igaz, és ahogy az előbb már említettem, ez az eredmény is csak a még keményebb munkára ösztönöz. Az a cél, hogy a paralimpiai kvalifikáció szempontjából fontos hazai világbajnokságon legyek csúcsformában!