Kárász Anna végre teljes erőbedobással tud edzeni

A DÉMÁSZ Szeged VE világbajnok kajakosa, Kárász Anna már gőzerővel készül a 2018-as szezonra. Egy évvel ezelőtti válloperációja miatt a legutóbbi idényt szinte teljes egészében kihagyta, ám a sok külön munkának és gyógytornának is hála most már teljes értékű munkát tud végezni.

Kárász Anna végre teljes erőbedobással tud edzeni

Kárász Anna a mindennapi kondi mellett heti háromszor úszik, valamint két ergométeres tréning is szerepel a téli programban. A szegedi kajakos Simon Miklós vezetésével készül a 2018-as idényre, a csoport tagja még Vad Ninetta is.

- Jól vagyok köszönöm szépen, minden rendben, régen volt már ilyen - kezdte el a mesélést Kárász Anna. Most már ugyanazt a programot tudom csinálni, mint például a csapat másik tagja, Vad Ninetta. Nem kell visszafognom magam, mint korábban, amikor valahol mindig éreztem fájdalmat. Próbálok csak magammal foglalkozni az edzéseken és azt tapasztalom, hogy egyre jobb állapotban vagyok. Nagyon sokat kondizunk, de ezekre az edzésekre nagy szükségem van, mert az izomzatom látta a kárát leginkább az elmúlt bő egy évnek. Egyre erősebb vagyok, ez pedig nagyon jó jel a jövőre nézve.