Molnár Csenge megkönnyezte a győzelmét

Pályafutása eddigi legnagyszerűbb sikerét érte el Molnár Csenge. A DÉMÁSZ Szeged VE 15 esztendős tehetsége a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon megnyerte a 15-16 éves leány kenusok 500 méteres egyes versenyét, emellett pedig még egy ezüst- és egy bronzérmet is szerzett. Kása Péter tanítványa élményeiről mesélt az egyesületi honlapnak.

Molnár Csenge megkönnyezte a győzelmét

- Gratulálunk az EYOF-on elért eredményeidhez! Az aranyérem helye megvan már a szobádban?
- Köszönöm szépen! Természetesen már felakasztottam az éremtartómra! Nagyon büszke vagyok rá és persze a másik kettőre. Nagyon sok munka van bennük, nagyon örülök, hogy három számban is dobogóra állhattam a versenyen. Utána pedig annyi gratuláló üzenetet kaptam, hogy alig tudtam mindre válaszolni.
- Egy nagyon komoly penzumot teljesítettél Győrben, hiszen összesen tizenkét futamban álltál rajthoz. Mi az, amit elvártál magadtól verseny előtt?
- Igazából komolyabb elvárásaim nem voltak az eredményeket illetően. Edzőm, Kása Péter azt kérte tőlem, hogy érezzem jól magam, élvezzem a versenyzést és próbáljam magamból kihozni a maximumot.

 


- Milyen volt a győztes futam C1 500 méteren? Kása Péter úgy fogalmazott, hogy nagyon higgadtan versenyeztél a fináléban és tökéletesen kenuztál.
- Nagyon megdícsért a futam után és persze együtt örültünk az aranyéremnek. A taktika alapján az elején visszafogtam magam. Tudatosan figyeltem arra, hogy ne menjek el a többiekkel, ha ők nagyobb iramban kezdenek. A riválisaim el is húztak tőlem, de bíztam benne, hogy a tempót nem fogják bírni. 300 méter után indítottam és szépen lassan ledolgoztam a hátrányt, megelőztem őket és végül elég nagy előnnyel nyertem.
- Az 500 párosban ezüstérmesek letteket Horváth Benedekkel, de nagyon szoros volt a befutó!
- Igazából amiatt még most is csalódott vagyok egy kicsit, nem sok hiányzott ahhoz, hogy abban a számban is nyerjünk. 
- Ebben a vegyes párosban te voltál a kormányos, ez nem egy megszokott dolog. Jól működött az egység?
- Az EYOF előtt kipróbáltuk mindkét felállást, de így volt a jobb. A teljes mezőnyben csak mi kenuztunk úgy, hogy a fiú volt elől. 
- Ismertél valakit a mezőnyből?
- A korábbi Olimpiai Reménységek Versenyekről többen is ott voltak az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A francia és a szlovák lányt már korábban is ismertem, a németektől viszont egy számomra teljesen ismeretlen kenus jött el Győrbe. 
- Edződ, Kása Péter mesélte, hogy őt elvarázsolta a győri verseny, olyan érzése volt, mintha egy mini olimpián vett volna részt. Te milyen élményekkel tértél haza?
- Ugyanezt tudom elmondani én is. Sok nagy versenyen még nem voltam, így összehasonlítási alapom nem sok van, de ami Győrben fogadott minket, az tényleg nagyszerű volt. A szállás és az étkezés tökéletes volt. Az olimpiai faluban laktunk, ami szintén nagyszerű élmény volt számunkra. A szervezésre és a körülményekre sem lehetett semmi panaszunk, nekünk tényleg annyi volt a feladatunk, hogy versenyezzünk.
– Fel tudod idézni, hogy milyen érzés volt ott állni a dobogó tetején és hallgatni a Himnuszt?
- Erre még most is nehezen találok szavakat. Fantasztikus érzés volt, szerintem meg is könnyeztem azt a pillanatot. Pályafutásom eddigi legnagyszerűbb versenye volt az EYOF, a három érem pedig csak hab a tortán. Nagyon sok munka van ezekben a sikerekben!